Az Egyezmény 2. cikkéhez (Az élethez való jog) kapcsolódó fontosabb ügyek¹.

       (a vonatkozó szakaszok összetett esetjoga indokolhatja a cikk párhuzamos megnyitását egy másik ablakban.  Erre itt van lehetőség.)

Guzzardi v. Italy – Maffiakapcsolatai miatt kis szigeten tartják fogva, ítélet stb. nélkül. A 3. cikk alapján nem; az 5.§1 alapján elmarasztalás.

Engel and Others v. The Netherlands – A belső jog szerint a katonákat feletteseik bírósági ítélet nélkül zárkafogságra ítélhetik. Amennyiben ez bírósági úton támadható, a jogszokás nem egyezménysértő.

Quinn v. France – 11 órával a szabadlábra helyezést elrendelő határozatot követően engedték csak el, ami egyezménysértőnek bizonyult.

Cakici v. Turkey – Kurd kérelmező bátyja a török hatóságok által foganatosított letartóztatás után nyomtalanul eltűnik. Ez több cikk mellett az 5.§ sérelmét is jelenti.

Kurt v. Turkey – Több szemtanú ellenére a hatóságok még a letartóztatás tényét is tagadni próbálják, amikor az eltűnt személyek holléte felől érdeklődnek. Súlyos elmarasztalás.

Timurtas v. Turkey – Több szemtanú ellenére a hatóságok még a letartóztatás tényét is tagadni próbálják, amikor az eltűnt személyek holléte felől érdeklődnek. Súlyos elmarasztalás.

Orhan v. Turkey – szemtanú ellenére a hatóságok még a letartóztatás tényét is tagadni próbálják, amikor az eltűnt személyek holléte felől érdeklődnek. Súlyos elmarasztalás.

Art 5.§1 (b)

Boumar v. Belgium – Az afrikai származású kérelmezőt antiszociális viselkedése okán rendszeresen lecsukják, vádemelés, bírósági eljárás nélkül. Mint ilyen, büntetésnek minősül, a (b) pont pedig kifejezetten eljárástechnikai okokból tesz lehetővé rövid ideig tartó szabadság-elvonást. Elmarasztalás.

Art 5.§1 (c)

Pantea v. Romania – Nem túl jelentős ügyben a kérelmezőt rendszeresen tanúként idézik, de ki soha nem hallgatják, az egyik alkalom után az ügyész a letartóztatását rendeli el. Indokolni nem tudják a szabadságelvonást, elmarasztalás.

Öcalan v. Turkey – A hírhedt terroristavezért Kenyában, Nairobiban tartóztatják le a török hatóság emberei. A kenyai állammal való kiadatási szerződés hiányára a kérelmező nem hivatkozhatott eredménnyel, nincs elmarasztalás.

Murray v. The United Kingdom – Az angol hatóságok IRA terroristák családtagjait vették őrizetbe, hogy rokonaik cselekedeteiről kihallgassák őket. Ezután szabadon bocsájtották őket.  Az őrizetbe vételhez elegendő volt az a tény, hogy családtagjaik terrorcselekményekkel hozhatók összefüggésbe, az ilyen rövid időre történő, célhoz kötött szabadság-elvonás nem minősül aránytalannak az elérni kívánt célhoz képest. Nincs elmarasztalás.

Ciulla v. Italy – Társadalomra veszélyesség, ez a gumifogalom, mint jogalap a fogvatartásra nem egyezménykonform, így használata elmarasztaláshoz vezet.

Art 5.§1 (d)

Belső jog az irányadó, kevés probléma.

Art 5.§1 (e)

Van der Leer v. The Netherlands – Kérelmezőt meg sem hallgatják személyesen, mielőtt a kényszergyógykezelését elrendelik. (Art 5.§ 2 is sérül, nem tájékoztatják.)

De Wilde, Ooms and Versyp v. Belgium – Csavargó definíciója: Csavargó az, aki nem rendelkezik állandó lakhellyel, állással, sem elegendő anyagi eszközzel önmaga fenntartására.

Art 5.§1 (f)

Bozano v. France – Az olasz hatóság és az Interpol által körözött kérelmezőt kiutasították, ami az ECHR álláspontja szerint quasi kiadatásnak minősül, a bírói határozat megkerülésével. Elmarasztalás.

Conka v. Belgium – Romák Belgiumban politikai menedékjogot kérnek, kérelmüket elutasítják, a szűk időhatárok miatt a gyakorlatban kiutasításukig jogorvoslati kérelemmel sem tudnak élni. Az ECHR határozatában kiemeli a gyakorlatban is érvényesíthető jogorvoslat biztosításának az államra háruló kötelességét. Elmarasztalás.

Art 5.§2

Keus v. The Netherlands – Szökésben van, mialatt a fogvatartását meghosszabbító határozatot meghozzák, így csak 12 nappal később értesül erről. A szökés ténye itt kimentő ok, nincs elmarasztalás.

Fox, Campbell and Hartley v. The United Kingdom – Letartóztatásuk után közvetlenül annyit közölnek velük, hogy terrorizmussal gyanúsítják őket, 6 órával későbbi kihallgatásuk alkalmával azonban részletesebben megismerkedhetnek az ellenük felhozott váddal, így az ECHR nem állapít meg egyezménysértést.

Art 5.§3

Schiesser v. Switzerland – A strasbourgi értelemben vett bíró minden tisztségviselő, aki
- Törvényes felhatalmazással rendelkezik;
- A felektől (elvben és a gyakorlatban is) független;
- A feleket személyesen hallgatja meg;
- Az ügyben döntési hatáskörrel rendelkezik.
A konkrét ügyben (1979) a Svájci kerületi ügyészt az ECHR bírónak mondta ki.

H.B. v. Switzerland – A Schiesser-ügynek (1979) némileg ellentmondva az ECHR kifejtette, hogy az ügyészség felügyelete alatt álló vizsgálóbíró nem tekinthető függetlennek, így strasbourgi értelemben vett bírónak sem. (2001)

Pantea v. Romania – Az ügyész rendelhet el letartóztatást, aki pedig semmiképpen nem felel meg a Schiesser-ügy kapcsán lefektetett 4 kritériumnak.

Hood v. The United Kingdom – Katonák fegyelmi felelősségét az érintettek parancsnoka állapította meg, akinek esetében az elfogulatlanság legalábbis megkérdőjelezhető. Elmarasztalás.

Pauwels v. Belgium – A belga jogban a letartóztatás utáni fogvatartásról vizsgálótiszt dönt, aki a belső jog alapján a vádat is képviselhette, és a konkrét ügyben képviselte is. Elmarasztalás.

Brincat v. Italy – A Pauwels-ügy analógiájának kiterjesztő értelmezését adja ez az ügy, amelynek kapcsán az ECHR leszögezte, hogy elegendő a vizsgálótiszt (ill. egyéb letartóztatásról döntő tisztségviselő) elvi lehetősége az ügyben a vád ellátására, abba beleszólásra, még ha ezt a gyakorlatban nem is teszi meg, megalapozza az egyezménysértést.

-        Haladéktalan bíró elé állítás

de Jong, Baljet and van den Brink v. The Netherlands – (1984) 6 nap túl sok idő, ennyit nem tölthet valaki rendőri őrizetben anélkül, hogy bíró az előzetes fogvatartását elrendelte volna. Elmarasztalás. (Magyarországon ez az idő 72 óra, nem problémás tehát.)

Koster v. The Netherlands – A kérelmezőt 5 napig tartották fogva, mielőtt bírót láthatott volna. Az ECHR nem fogadta el az állam azon védekezését, miszerint ebbe az időtartamba egy hétvége is beleesett, és a katonai életforma sajátosságai is irrelevánsnak bizonyultak.

Sakik v. Turkey – Terrorcselekmények elszaporodása, erőszak elharapódzása egy adott területen. A határidők objektívek, ez sem lehet kimentése ok. (lásd még: Karakas v. Turkey)

Brogan v. Turkey – A legrövidebb idő, ami még egyezménysértéshez vezet, ebben az ügyben szerepelt, 4 nap és 6 óra. Az ítélet szövegezéséből kiderül, ez már nagyon közel van az ésszerűnek tekintett időhatárhoz.

Öcalan v. Turkey – Az ismert terroristavezért egy szigeten tartják fogva, 7 nap telik el, mire bíró elé kerül. Elmarasztalás.

-       Ésszerű időn belül tárgyalás tartása

Stögmüller v. Austria – A strasbourgi ítéletben nem csak a kérelem benyújtásának időpontjáig eltelt időt veszik figyelembe.
>>A 6. cikkben a büntetőeljárás ésszerű időn belüli tartása követelmény, hogy a terheltnek ne kelljen évekig bizonytalanságban élnie. Ehhez képest az 5.§3 által megkövetelt ésszerű idő lényegesen rövidebb, hiszen a terheltet a fent említetteken felül még szabadságától is megfosztották.<<

Smirnova v. Russia – A 6. cikkhez képest az 5.§3-ban megfogalmazott pluszkötelességek a szabadlábra helyezéssel megszűnnek ugyan, de az újbóli letartóztatás esetén a fogvatartás ideje összeadódik.

Kokavecz v. Hungary – Az előzetesen fogvatartott terheltet végül felmentik, a belső jog szerint tehát kártérítésre jogosult. A kérelmező ezen jogát nem érvényesítette, így az ECHR a belső jogorvoslati lehetőségek kimerítésének hiánya okán a kérelmet elutasította.

Neumeister v. Austria – Az előzetes fogvatartás egyetlen indokolása a szökés lehetősége, amit azonban nem a konkrét esetben feltárt családi/anyagi státuszra alapoznak, üres frázisként ismételnek csupán. Elmarasztalás.

Stasaitis v. Lithuania: A kérelmező 3 év 8 hónapos előzetes fogvatartása abban az esetben is indokolatlan hosszúságú, ha a fogvatartott valóban szökött már büntetés-végrehajtási intézményből.

Yankov v. Bulgaria – A társadalomra való veszélyesség, mint jogalap nem elegendő. (Gumifogalom, lásd Ciulla v. Italy)

Clooth v. Belgium – A kérelmezőt 31 hónapig tartották előzetesen fogva, ekkor hivatkoztak először a szökés veszélyére. Az ECHR minden esetben hajlik a konkrét esetek kivizsgálására, és az indokok valódiságának ellenőrzésére.

Muller v. France – Az előzetes fogvatartás indoka az összejátszás veszélye, holott a nyomozati szak a már rég lezárult. Elmarasztalás.

Szeloch v. Poland – A gyilkossággal és kiskorúak megrontásával vádolt kérelmező 4 év 3 hónapos előzetes fogvatartása, és az ítélethozatalig eltelő 7 év az ECHR álláspontja szerint – kiemelve, hogy az ügy valóban bonyolult volt – megvalósítja mind az 5 § 3, mind a 6 § 1 cikkek sérelmét.

Contrada v. Italy – 2 év 7 hónap előzetes letartóztatás a terhelt maffiakapcsolataira, az ügy bonyolultságára és a tanúk magas számára való tekintettel elfogadhatónak minősül, nincs egyezménysértés.

Kalashnikov v. Russia – A terhelt ügyében elnöklő bírót időközben felmentik, emiatt 2 évig nem tartanak tárgyalást. Az ECHR rámutat, hogy az Egyezmény ratifikálásával a tagállamok kötelezettséget vállaltak a hivatali rendszer egyezménykonform működésének megszervezésére is.

Maglódi v. Hungary – 4 évet tölt előzetesben, szándékos emberölés vádjával. Az eleinte jogos indokok (szökés, összejátszás, tanúk befolyásolása) az idő múlásával üres frázisokká váltak, elvesztették tartalmukat. Elmarasztalás.

Imre v. Hungary – 2 év 9 hónap előzetes, szökés veszélyére hivatkozással. Megalapozott érvekkel ezt az ECHR előtt alátámasztani nem tudták, más indokot felhozni szintén nem. Elmarasztalás.

Belchev v. Bulgaria – Az eddigi legrövidebb, 4 hónap 14 napos előzetes letartóztatásban töltött idő, amit az ECHR egyezménysértőnek minősített. Az indokolás elvi éllel mutat rá arra, hogy ilyen rövid idő alatt is folyamatosan fenn kell állnia a szabadságelvonás 5. cikkben foglalt feltételeinek.

Labita v. Italy – Hosszú előzetes fogvatartását követően a felmentő ítéletből következően automatikusan kártérítésben részesült, amely kártérítés összegének kiszámításakor figyelembe vették a fogvatartásban eltöltött időt is. Az ECHR mégis megállapította a kérelmezőnek az 5 § 3 értelmében vett áldozat mivoltát, éppen a kártérítés automatikus voltára való tekintettel, hiszen ilyenformán az eljárás indokolatlan hosszúsága nem került megállapításra.

Neumeister v. Austria – Az óvadék célja a gyanúsított tárgyaláson való megjelenésének biztosítása, semmiképpen sem feladata a vádiratban szereplő okozott kár jóvátétele. A fent említett esetben a képtelenül nagy összeget végül 1 millió schillingre módosították, ami az óvadék intézményének visszaélésszerű használatához, az ECHR előtt pedig Ausztria elmarasztalásához vezetett.

Art 5.§4

R.M.D. v. Switzerland – A kérelmezőnek lehetősége volt ugyan a habeas corpus eljárás megindítására, azonban időközben egy másik kantonba szállították, ahol már nem volt joghatósága az előzőnek. Az ECHR rámutat, hogy minden államnak oly módon kell megszerveznie a saját jogszolgáltatását, hogy a jogsegélyek minden esetben a gyakorlatban is érvényesíthetők legyenek. Elmarasztalás.

Conka v. Belgium – Csupán 5 napig tartották fogva a menedékjogot kérő kérelmezőt, azonban kiutasítása miatt a habeas corpus eljárást nem tudta igénybe venni. Elmarasztalás.

Hood v. The United Kingdom – Az állam tevőleges kötelezettsége a habeas corpus eljárás biztosítása, amely kötelezettségbe beleértendő a szükség szerinti ingyenes jogsegély biztosítása is a fogvatartottnak.

Lamy v. Belgium – A „fegyveregyenlőség” minimális követelményeinek itt is teljesülnie kell, így ebben a konkrét ügyben egyezménysértéshez vezetett az, hogy a kérelmező jogi képviselője a fogvatartás első 30 napjában be sem tekinthetett az ügy irataiba, míg az ügyészség számára ez a lehetőség mindvégig nyitva állt.

Megyeri v. Germany – Ezen ügy kapcsán mondta ki a bíróság, hogy kényszergyógykezelés elrendelése esetén éppen a beszámíthatóság korlátossága miatt az államnak kötelező a terhelt mellé ügyvédet kirendelnie, a terhelt ez irányú igénye nélkül is.

Bezicheri v. Italy – Az előzetes fogvatartását töltő kérelmező habeas corpus beadványának elutasítását követően 1 hónap múlva újból ilyesmivel próbálkozott, erre azonban csak 5 hónap múlva kapott választ. Az ECHR nem fogadta el az állam azon védekezését, mely szerint a két kérelem között ésszerűtlenül kevés idő telt el. Kimondta ugyanis, hogy előzetes letartóztatás esetén akár a havonkénti felülvizsgálati kérelem sem irreális.

Van der Leer v The Netherlands – A kérelmezőt akarata ellenére egy pszichiátriai intézetbe utalják, ahonnan szabadlábra helyezési kérelmét követő két hónap múltán megszökik. A kérelemre végül a benyújtást követő 5. hónapban érkezik válasz. Az állam védekezésében kifejti, hogy a kérelmező folyamatban lévő szökése irrelevánssá tette, mikor érkezik meg a válasz. Az ECHR álláspontja szerint viszont ilyenformán a kérelmező a szökéstől számított további 3 hónapig nem tudhatta, szükséges-e bujkálnia, és az 5 § 4 megsértésében elmarasztalta Hollandiát.

Art 5.§5

Fox, Campbell and Hartley v. The United Kingdom – A brit jog egyes terrorizmussal és életfogytig tartó szabadságvesztéssel kapcsolatos ügyekben történő előzetes fogvatartások után az ártatlanul fogvatartottak felé sem kötelez jóvátétel fizetésére, ami megvalósítja az 5 § 5 sérelmét.

¹ Az ügyeket Dr. Grád András: A Strasbourgi Emberi Jogi Bíráskodás Kézikönyve (2005) c. munkája alapján ismertem meg, illetve onnan jegyzeteltem ki. A vázlat a könyvből idézetet nem tartalmaz.